Sokat tanultam az elmúlt években.Legfőképpen azt, hogy az élet mindig megy tovább.Nincs olyan akadály, amit nem tudnánk legyőzni.Bár a szüleim mindent megtettek, hogy boldog legyek; de valami hiányzott..vagy inkább valakik:BARÁTOK. 17 évet úgy éltem le, hogy csak egy igaz barátom volt, Anne. Ő volt az, akire számíthattam mindenben. A többiek csak kihasználtak, s ha éppen nem voltam segítségükre megaláztak. Ez így telt 8 évig. De a középsuli megváltoztatott mindent. Már nem az a tutyimutyi kislány voltam, aki mindenkitől megijed.Bár az érzés nem múlt el..boldogtalan voltam.-Hiányozni fogsz!Nagyon!Rögtön hívj ha megérkeztetek!
-Nem anyu, nem foglak felhívni!
-Ne pimaszkodj Kat ez most igazán fontos dolog.
Megértettem anyukám aggodalmát. Az egyetlen kislánya most indul élete első külföldi útjára a családja nélkül. Én is így viselkednék a helyébe.
-Ígérem, hogy hívlak!Szeretlek titeket!-egyenként átöleltem mindenkit.
Talán legjobban az öcsém fog hiányozni. Hiába megy sokszor az agyamra a kis piszok..mégis nélküle lesz a legnehezebb.
-Katie az isten szerelmére gyere már.10 perc múlva indul a gépünk. Ha miattad lekéssük esküszöm megöllek.-zavarta meg könnyes búcsúnkat Anne.
-Megyek már.
Nem fordultam vissza. Nem bírtam volna nézni a könnyes szempárokat.
Elfoglaltuk a helyünket a repülőn. Ahhoz képest, hogy csak harmadosztályon utazunk elég kényelmes volt.
-Szerinted minden zökkenőmentes lesz?
-Figyelj Ann, nem lesz semmi baj. Maximum lezuhan a gépünk, de ennél nagyobb bajunk úgy sem lehet.
Anne nagyon parázott a repüléstől; én pedig tettem még egy lapáttal az aggodalmára.
-Köszönöm, a nyugtató szavakat.Tényleg.
Csak nevettem rajta.Nem értem, miért kell ennyire félni?! Egyszer így is úgy is meghalunk.
Elaludtam a gépen, és csak a landoláskor ébredtem fel. Megszereztük a csomagjainkat, fogtunk egy taxit, majd indultunk is a szállodába. Izgatottan vártam, hogy milyen lesz szállodába lakni..na meg dolgozni. El sem tudtam volna képzelni jobb diákmunkát a takarításnál. Fél óra kocsikázás után meg is érkeztünk. Óriási volt. Öröm lesz takarítani.A portán egy kedves fiatalember fogadott minket.Bevallom, nagyon helyes volt.
-Hello lányok. A nevem Samuel Palmer, de hívjatok csak Samnek. Én vagyok a főnökötök. Ha valami kérdésetek van, csak forduljatok hozzám.
Mi is bemutatkoztunk neki.A tekintetem néha izmos karjára futott.Remélem nem vette észre.
-Na gyertek, megmutatom a lakosztályotokat.
Mikor a lifthez értünk, már sejtettem, hogy magasan leszünk. Igazam lett. A szobánk a 25. emeleten volt. Még szerencse, hogy van lift. Sam kinyitotta a szobákat; az enyém a 312.-es, Anneé a 313-mas volt. Ahhoz képest, hogy csak takarítók voltunk elég puccos szobát kaptunk.
-Azta Sam, ez gyönyörű! Köszi a körbevezetést!
Miután Sam elment rögtön hanyatt is vágódtam az ágyamon. Kényelmes volt..de az otthoni hiányzott. Azt a magaménak éreztem, de ezen ki tudja, hányan feküdtek már?!
-Hé Kat gyere! Muszáj körülnéznünk a városba!-rontott be az ajtómon Anne. Nagyon fel volt pörögve. Mi lehet ebbe a londoni levegőbe és én miért nem szívtam be?
Első állomásunk egy nyugodt kis kávézó volt. A tömegben feltűnt egy sötét pulcsis, kapucnit viselő alak, aki folyton minket nézett.Talán az akcentusunk miatt.
-Nem megyünk el a Big Benhez?
-De az olyan messze van!
-Jaj Katie ne idegesíts!Taxival csak 20 perc.
Nagy nehezen beadtam a derekamat.Mielőtt kiléptünk a kávézóból még gyors vetettem egy pillantást a titokzatos hapsira, aki egy "véletlen" folytán pont akkor indult el a kijárat felé.
-Minden rendben?Idegesnek tűnsz.
-Látod azt a kapucnis alakot Anne?Egész ittlétünk alatt minket nézett, most meg jön utánunk.
-Te beteg vagy.Az agyadra ment a sok hülye film.
Nem hitt nekem.De én féltem.Éreztem, hogy itt valami nincs rendben.Baj fog történni.
-Inkább menjünk vissza a szállodába, kérlek.Elfáradtam, pihenni szeretnék.A Big Ben holnap is ugyan ott fog állni, ahol ma.
-Menj csak vissza félős, majd én egyedül elmegyek.
-Ezt most komolyan gondoltad?Egy napja sem vagyunk itt, erre te már csavarogni akarsz.Na ki is a beteg?
-Ne lökd a dumát, tudom, hogy beszartál attól a kapucnistól. Menj csak vissza, elleszek egyedül!
Rosszul estek Anne szavai, ezért hátat fordítottam neki, és elindultam.Hamar meg tudok sértődni, főleg ha fáradt vagyok.
Akár hányszor hátrafordultam a rejtélyes alak mindig mögöttem volt.A pánik kezdett eluralkodni rajtam.Egyedül még sebezhetőbb voltam, mint Annenel.
Hirtelen lepillantottam az árnyékomra.Egy kezet láttam felém nyúlni.
Nem tudom mi történt..de most egy autó hátsó ülésén fekszem.Hogy kerültem oda?Ki vezeti a kocsit?De a legfontosabb kérdés: ELRABOLTAK?
varom a kovi reszt :))
VálaszTörlésSzia! :)
VálaszTörlésHad kezdjem azzal, hogy nagyon tetszik, hogy nem azzal kezdted a történetet, hogy a főszereplő álomvilágban él, mindent megkap, el van kényeztetve. Hanem úgy, hogy megtanulta elrejteni a fájdalmait, és kapott az élettől néhány pofont. Ez a kezdés nekem nagyon bejön. Szépen, választékosan és érthetően fogalmazol. Valamint helyesen írsz, ami egy blogírónál kötelező. A fejléc és a háttér pedig félelmetes, különös, rejtélyes érzést sugall. A fejléced amúgy nagyon tetszik, meglátszik hogy profi munka, mivel nagyon szépen ki van dolgozva. Viszont ha nem magyar névhez toldalékot akarsz tenni, akkor azt kötőjellel kapcsold a névhez. De ez csak építő kritika :) Összességében a blogod nagyon tetszik, rendszeres látogató leszek, ígérem :)
Puszi: Aliz
Szia!!:))Egyet értek Alizzal. Nagyon szupi a blog. És én is azt tudom mondani hogy rendszeres látogató leszek.:)))
VálaszTörlés